Mennyibe kerül majd nekünk az 5G?

Szűcs Ádám

Idén nyáron befejeződött az 5G szabvány véglegesítése, így kijelenthető, hogy kevés dolog áll útjába a következő generációs mobilkommunikációs szabvány elindításának. Ez tényleg hatalmas mérföldkő, ami után elkezdődhet ténylegesen a munka: a mobil adótornyokat fel kell készíteni, indulhat a mobilchipek tömeggyártásának előkészítése, és azok beadagolása az új készülékekbe. Meg persze meg kell dolgozni a vásárlókat, hogy akarják is mindezt.

Két csoport dörzsölheti most a kezét: egyrészt azok, akik a chipeket gyártják, és ebben a felkészülési fázisban iszonyú mennyiségű megrendelést kapnak. Másrészt azok, akik a szabványokat birtokolják, és beszedik a szellemi munka gyümölcsét. De aki igazán dörzsölheti a kezét, az a Qualcomm, a cég, ami mindkét tábor élvonalában helyezkedik el. Most kezdődnek az ártárgyalások, először a szolgáltatók, majd a készülékek eladása után a készülékgyártók is komoly pénzeket adnak át az 5G szabványok tulajdonosának.

És ne legyen hiú reményünk: ezeket az összegeket végül mi látjuk majd viszont, a havidíjakban, csomagokban, készülékárakban.

Az 5G szabvány pedig nem olcsó, ha lehet így fogalmazni. Míg ahhoz, hogy egy telefonba 4G kommunikációra alkalmas technológiát egyáltalán implementáljunk, 9,6 dollárt kellett átlagosan fizetni a telefongyártóknak 2017-ben (és már ez is nagy emelkedés volt az egy évvel korábbi 7,2 dollárhoz képest), addig az 5G esetében jelenleg úgy tűnik, sokkal drágább lesz a licencelés.

Több nagy cég is birtokol több olyan szabadalmat, amiket nem lehet megkerülni, ha az általunk gyártott okostelefonba szeretnénk rendelni megfelelő alkatrészt, a legnagyobb közülük a Qualcomm. Ennek megfelelő az éhségük is: 2,275 százalékot kérnek a single-mode 5G, és 3,25 százalékot multi-mode 5G esetén, minden eladott készülékből, maximum 400 dolláros készülékárig. Az Ericsson 5, a Nokia 3 dollárt számít fel az eladott készülékekért, és még a Huawei és a Samsung is nyilatkozik majd a témában, egyéb kisebb szereplők között.

Ez azt jelenti, hogy egy drága telefon esetében 21 dolláros licencdíjnál tartunk most, és még nem mindenki nyújtotta be a számlát. Persze a nagy gyártók számára egyedi árakat határoznak meg végül, tehát ők ennél alacsonyabb összegre számíthatnak. Rosszabb a helyzet mondjuk egy 100 dolláros low-end készülék esetében, hiszen itt máris az ár 10%-át adja az 5G licenc, és még rengeteg másik technológiáért is fizetniük kell. Itt már tényleg csak a legnagyobbaknak van esélye, akik drágább készülékekkel, vagy hatalmas mennyiségű, alacsonyabb árú telefonokkal versenyezhetnek a piacon. A független, kis gyártók – ha voltak még ilyenek – egyre inkább kiszorulnak.

Kérdése van?


Amennyiben a telekommunikációval kapcsolatos kérdése van, szeretne megismerni Bennünket, vagy segítségre van szüksége, írjon nekünk! Szívesen vesszük honlapunkkal, szolgáltatásainkkal kapcsolatos észrevételeit, javaslatait is.