Minden kultúrára jellemző, hogy a saját problémáival sokkal inkább foglalkozik, mint másokéival. Ez odáig is fajulhat, hogy a saját problémáin kívül nem is ismer más problémákat az adott közösség. Így aztán míg mi Európában a netsemlegesség – egyébként nagyon is fontos – kérdését elemezzük, és az európai roaming díjakat, a szolgáltatók egymásnak gigabájtonként fizetendő maximális tarifáját vesézzük ki, addig elfeledkezünk arról, hogy a világ másik, egyébként nagyobb szelete milyen problémákkal küzd.

Egyik nap a Google Híreken keresztül valahogy eljutottam a Nigerian Bulletin oldalra, ahol a nigériai telekommunikációs piac hírei között böngészve egész újfajta retorikával szembesültem. A cikkben az MTN Nigeria, a piacvezető afrikai MTN országos vállalatának vezérigazgatója beszélt arról, hogy a WhatsApp és a hasonló alkalmazások aláássák a nigériai telekommunikációs iparágának alapjait. Nincs fizikai jelenlétük, nem fizetnek adót, és semmi egyéb módon nincs hatásuk a társadalomra. Viszont elszippantják a piacvezetőtől a nyereséget.

Kijelentette, hogy olyan szabályozásra lenne szükség Nigériában, mint amilyen az Egyesült Arab Emirátusokban is van.

Ezzel arra utalt, hogy ott a hanghívások teljesen le vannak tiltva a Skype, a WhatsApp, a Google Voice vagy a Viber használatával. De nem ők az egyetlenek, egy szép hosszú listát lehet összeállítani az országokról, ahol a VoIP tiltott. Brazília, Jordánia, Venezuela, Pakisztán, Líbia, Kuvait, Omán, Kína mind blokkolják (vagy valahol fizetőssé teszik) a VoIP használatát olyan esetekben, amikor iszonytató profitok kerülnek veszélybe, és a profit tulajdonosainak erős a hatása a kormányzatra. Nem kell messze mennünk példáért: az Uber betiltását is sikerült elérni Magyarországon nemrég, a taxis közösség ráhatására.

Valahol ez érthető folyamat, hiszen a még fennálló, egykor bebetonozottnak hitt rendszerek elkezdtek leomlani, amikor a Skype, az Uber, az Airbnb a közösségre bízzák a feladatokat, amiket korábban hatóságok és mammutcégek láttak el. Itt nem csak adózásról van szó: ha igény lenne erre, a nemzetközi cégekre vonatkozó adótörvényt bármikor össze lehetne hozni. A betiltás azonban csak most tűnik végleges megoldásnak: a közösségi szolgáltatások olyan erővel érkeznek, és annyira középkori lesz minden, ami nem ezeket a megoldásokat használja, hogy bármilyen, a folyamat megállítását célzó intézkedés csak késlelteti az átállást. Egy évvel, két évvel, nem többel.

Pedig végre úgy állnánk a világhoz, hogy a tetteink következményét is elfogadjuk, és azokat megpróbáljuk mederben tartani, irányítani, a blokkolás helyett, akkor sokkal gyorsabban zajlana a fejlődés, ráadásul jobban szabályozott keretek között.