Biztonságosak az Apple, a Google és a Facebook koronavírus-ellenes megoldásai?

Egy vírusjárvány megakadályozása érdekében nagyon hangsúlyos informatikai kihívásokkal kell szembenéznie a szakértőknek. Ez a harc ugyanis részben arról szól, hogy hogyan vagyunk képesek tömegesen adatokat kezelni. Hogyan választjuk ki azokat a pontokat, ahonnan a megfelelő információt nyerjük ki, amit pedig arra használjuk máshol, hogy lassítsuk a járvány terjedését? Ki más tudna ebben az erőfeszítésben az

Hogyan hat egy világjárvány a telekommunikációs szektorra?

Egy járvány, az ezt kísérő megváltozott emberi viselkedés számtalan újszerű folyamatot indít el az olyan, az emberi kapcsolatok létrehozását ellátó szektorban, mint amilyen a telekommunikáció. Amit eddig tudunk az ilyen világméretű lezárások okozta folyamatokról, sorra vesszük, hogy legközelebb már sokkal felkészültebben vehessük fel a küzdelmet ilyen esetben. A 2020-as év azért is ad lehetőséget egy

Ingyenes segítséget nyújtunk partnereinknek a koronavírus kapcsán

Egyik korábbi posztunkban arról írtunk, hogy mennyire lehet nehéz egy vállalatnak szembenéznie a hirtelen  bevezetni kényszerült home office kultúrájával. Adtunk néhány tippet is a dolog technológiai megvalósítására, de úgy éreztük, ez nem elég. Ennél többet kell tennünk az ügyért. Virológusok nem vagyunk, ebben nem is tervezünk tanácsot adni, de a távmunka kialakítása – legyen az

Kérdése van?


Amennyiben a telekommunikációval kapcsolatos kérdése van, szeretne megismerni Bennünket, vagy segítségre van szüksége, írjon nekünk! Szívesen vesszük honlapunkkal, szolgáltatásainkkal kapcsolatos észrevételeit, javaslatait is.