Mindig jó olvasni a Magyarországon mért mobilhálózati mutatók nemzetközi összehasonlítását. Ez egy olyan piac, ahol az ország kifejezetten kimagasló számokat hoz. Ezért nehéz elképzelnünk azt a problémát, amit Németország – Európa legerősebb gazdasága, az EU-s GDP több mint ötödének megtermelője – 2024-ig próbál rendezni a területén belül. Elérhetővé tenni a mobilozást az ország szinte teljes egészén, úgy egyáltalán.

A mobil lefedettséget már jó pár éve úgy mérik, hogy adat esetén 3G / 4G, és immár 5G lefedettséget / kapacitást néznek területi alapon, esetleg megmérik a le-feltöltési sebességet, késleltetést. Az ilyen tesztekben rendre előkelő helyen végzünk, legutóbb a 4G elérhetőségben a világon a nyolcadik legjobbak voltunk, Tajvan után (az Opensignal kimutatása nem területi elérést jelent, hanem hogy a 4G képes készülékek az idő hány százalékában voltak 4G-s hálózaton, a mért érték itthon 91,4%).  Letöltési sebesség átlagban tizenegyedikek vagyunk Japán mögött, 32,7 Mbps-mal.

Az olyan kérdést, hogy hol nincs egyáltalán szolgáltatás, vagyis hol nem működik a hanghívás sem, nem is divat már megválaszolni. Ha utánajárunk, a szolgáltatók ugyan ezt is feltüntetik a térképükön, és a gsma.com weboldalon meg is nézhetjük az egyes területi lebontásokat GSM-re (=hanghívásokra, általában ez a legtöbb helyen elérhető, alacsony frekvenciás, tehát nagy szórást biztosító hálózat). De valójában azért nem érdekel minket a GSM, mert nem nagyon futunk bele abba itthon, hogy nincs térerő. A jó lefedettséggel rendelkező szolgáltatók legfeljebb természetvédelmi területeken, hegyek közt vagy lakatlan erdőkben hagyják távol a tornyokat annyira, hogy ne legyen semmi. Utak mellett szinte kizárt, hogy ők ne szolgáltassanak. Gondoljuk mi, mert itthon ez van.

Németországban még számos “fekete folt” van a szolgáltatásban, ahol egyáltalán nem elérhető hálózat. A nagyvárosokon kívüli területekre már gúnyos kifejezésük is van: Funklochrepublik, vagyis rádiólyuk-köztársaság. Peter Altmaier miniszter tavaly már kikelt ez ellen. Elmondta: kínosnak találja, hogy egy hosszú autóút során háromszor-négyszer is vissza kell hívnia a minisztereket, mert megszakad a vonal, és várni kell, amíg megfelelő helyre ér.

Pénz persze áll rendelkezésre, Angela Merkel megnyugtatta a közvéleményt. 1,1 milliárd eurót költenének 5000 új adótorony létesítésére 2024-ig, miközben a szolgáltatók további 6000-et építenének, ami 97,5%-os lefedettséget biztosítana az országban.

Akkor mi a baj? Egyrészt az engedélyezés nagyon sokáig tart egy-egy új torony esetében, de ezt központilag felgyorsítanák. A másik probléma már bonyolultabb: noha mindenki szeretne egy országos, gyors, jól működő hálózatot, amikor egy-egy új tornyot terveznek, az sok esetben a helyi lakók ellenállásába ütközik. Egyrészt azért, mert a torony elrontja a látképet, másrészt a megnövekedett sugárzástól is félnek a tornyok közelében.

Foglaljuk össze: több sugárzást szeretnének elérni, a korábbival megegyező vagy kevesebb sugárzás felhasználásával.

Tegyük hozzá, hogy nagyban befolyásolja egy ország területi lefedettségét annak geológiai adottsága és lakatlan területeinek nagysága. Magyarországon a Benelux államokhoz hasonlóan kevés magas, töredezett hegy és mély völgy, ahol nehéz megoldani a megfelelő szolgáltatást. Nagyon számít a népsűrűség is a lefedettség mértékében, egyes országokban ez része a koncessziónak.