Megállt a fejlődés! Ne cseréld le az okostelefonodat!

Bedő Erik
Bedő Erik

Aki követte az amerikai részvénypiacot az elmúlt évben, megfigyelhette, hogy az Apple cégérteke (piaci kapitalizációja, részvényeinek összértéke) meghaladta az egybillió dollárt – azonban az utóbbi időben visszaesett több mint 20%-ot, valamivel 800 milliárd dollár felett van jelenleg. Ez többek közt annak köszönhető, hogy az Apple bejelentette: a továbbiakban nem hozza nyilvánosságra az eladási számait.

Mert mostantól esni fognak, de ezt persze nem mondták.

Kevesebben használnak iPhone-t? Nem, a tény az, hogy egyre több az iPhone felhasználó, hiszen az Apple rajongók nem hagyják el a márkát, és mindig jön hozzá új.

Akkor hogy is van ez?

A helyzet inkább úgy fest, hogy a felhasználók tovább használják az eszközöket. És ez teljesen logikus, mert egy új iPhone – bár kicsit szebb a kijelzője – nem tud többet, mint egy négy éves iPhone 6s, ugyanaz az operációs rendszer, maximum egy kicsit gyorsabb. Így kevesebb készülék fogy.

A mobiltelefon egy érett termékké vált.

Amíg korábban már a kétéves ciklus végén alig vártam, hogy vehessek egy újat, ma más simán kivárom a három évet, legfeljebb cserélek benne akkumulátort (ha korábban nem megy tönkre). És ez egyébként erősen összecseng azzal, hogy – bár ma a felső kategóriás telefonok drágábbak lettek – a fajlagos költség érdemben nem nőtt. És simán beruházok drágább telefonba, mert sokáig fogom használni.

Fontos megjegyezni, hogy a leírtak nem csak az Apple-re vonatkoznak, hanem alapvetően ugyanolyan mértékben az Android / Samsung világra is. Talán annyi a különbség, hogy Android esetében nem mindig lehet régebbi modellre feltelepíteni a legújabb OS verziót, de ez nem magában nem indokolja a telefoncserét.

Ha a legfontosabb IT eszközöket nézzük, akkor szerintem a következő életciklusokkal számolhatunk:

  • Okostelefon: 3 év
  • Notebook: 4 év
  • Asztali gép (ha még bárki is emlékszik ezekre): 5 – 7 év
  • Monitor: 5 év

Akkor érdemes gondolkozni időközi cserében, ha valami jelentős fejlődés történik, vagy új generációt dobnak a gyártók a piacra, és nem csak inkrementális fejlesztéseket hajtanak végre. És ilyen most nincs a láthatáron (bár az új MacBook Air sorozat számomra eléggé kecsegtető…)

A laptop esetében egyébként a processzorok gyorsasága alig nő, az energiahatékony processzorok miatt elméletileg valamennyi fejlődést láthatnánk az akkumulátoridőkön, de a nagyobb felbontású kijelzők lenyelik ezt. Ugyanaz az operációs rendszer futtatható a korábbi gépeken, mint az újabbakon, így semmi nem indokolja a túl gyakori gépcserét.

Ha összevetjük a TV-piaccal, ami ugyabban a fejlődési szakaszban van, mint a telefon vagy laptop, akkor azt látjuk, hogy az életciklusok sokkal hosszabbak. Hány embernek van még a hálószobában olyan TV-je, ami 6, 8 éves vagy akár idősebb?

Kérdése van?


Amennyiben a telekommunikációval kapcsolatos kérdése van, szeretne megismerni Bennünket, vagy segítségre van szüksége, írjon nekünk! Szívesen vesszük honlapunkkal, szolgáltatásainkkal kapcsolatos észrevételeit, javaslatait is.