A SciamuS standja a BME állásbörzéjén

SciamuS

2018. októberében rendezték meg az ország legnagyobb állásbörzéjét, a kétnapos Műegyetemi Állásbörzét, amelyre nagyjából 4000 látogatót vártak. Ez az esemény már 47. alkalommal kerül megrendezésre, de első ízben úgy, hogy a közel 140 kiállító között a SciamuS is ott volt. Szerdán Zsuzsa Koppánnyal, csütörtökön Erikkel várta az érdeklődőket a Henkel és az RDI standjai közt megbúvó SciamuS kuckóban.

Sok korábbi és aktuális ügyfelünk standjával is találkoztunk, többek között az OTP Bankkal, BKK-val, MKB-val, a TetraPakkal, a BalaBittel és az Ericssonnal.  Azt gyanítjuk, a kiállítók között mi voltunk a legkisebb létszámú vállalat (6 fő), mégis három pozícióra kerestünk jelentkezőket: üzletkötőnek, junior projektvezetőnek és elemzőnek jelentkezhettek nálunk az érdeklődők, akiket ördöglakattal, kvízzel, logikai játékokkal, nyereményekkel vártunk.

Nem is volt hiány hallgatókból és álláskeresőkből, annyit beszélgettünk, hogy Koppány a nap végére teljesen be is rekedt. Igaz, sokan úgy is megálltak egy kicsit játszani, hogy a szakterületük messze esik a mienktől, köszönhetően többek között Goofy-nak, a spéci telefonkészülékünknek.

Találkoztunk azonban olyan látogatóval is, aki kifejezetten miattunk jött, bennünket keresett fel, mert távközléssel szeretne foglalkozni. Ami baromi jó érzés volt.

A feladat első részét elvégeztük, jó pár önéletrajzot gyűjtöttünk össze, azonban a java még csak most jön: ki kell válogatnunk, és be kell hívnunk interjúzni azokat, akikben látjuk a lehetőséget, hogy csatlakozzanak a SciamuS csapatához.

Kérdése van?


Amennyiben a telekommunikációval kapcsolatos kérdése van, szeretne megismerni Bennünket, vagy segítségre van szüksége, írjon nekünk! Szívesen vesszük honlapunkkal, szolgáltatásainkkal kapcsolatos észrevételeit, javaslatait is.