Észrevétlenül jöttek, és továbbra sem érezzük, hogy nagy hatással lennének az életünkre. Különösen itt, Magyarországon maradnak figyelmen kívül, pedig nagy változásokat hoznak majd. Ezek a kijelző nélküli számítógépek, a smart speakerek: az Amazon Echo, a Sonos One, a Google Home, az Apple HomePod. De lehet még folytatni, Vaux, Eufy Genie, Fabriq, és így tovább. Eszközök, amik megértik a beszédünket, azt paranccsá fordítják, és végrehajtják.

Látszólag csak ezzel a fordítással több ez, mint a korábbi, kijelzőn ujjal parancsot kiadó viselkedésünk. Mivel a technológia, vagyis a beszédfelismerés, és az erre épülő digitális asszisztensek már egy ideje velünk vannak, nem kapjuk fel rá a fejünket. Hiszen a telefonunkban, tabletünkben, a laptopunkon és az asztali gépen is elérhető volt, csak hát nem használtuk olyan sűrűn.

A lényeg ugyanis nem az a bizonyos átfordítás, beszédből parancsba.

Eddig megszokott volt, hogy minden parancsot kézzel adunk ki: a szemünkkel kikerestük a megfelelő gombot, az ujjunkkal pedig megnyomtuk. Vizuális és finommechanikus mozgás: így kommunikáltunk a számítógéppel. Néha ugyan kaptunk egy idegesítő hangvisszajelzést, a fülünket is bevonta tehát a technológia egy nagyon pici részben, de a hangunkat soha nem használtuk a kommunikációra.

Az is megszokott dolog volt, hogy ha egy számítógéppel kommunikálni akartunk, azt először be kellett kapcsolni, vagy aktiválni.

Ezentúl azonban a gépekkel a lehető legtermészetesebb módon, szóban beszélgethetünk majd, és semmiféle bekapcsolási mozdulat nem kell: csak elkezdünk beszélni hagymaszeletelés közben, úgy kommunikálunk a gépekkel, mint az emberekkel. Egy teljesen új minőségét értük tehát el a kapcsolatnak.

A kommunikáció hátránya, hogy a különböző nyelvek közti különbségek, és a fejlesztés lingvisztikai szempontjai határozottan előtérbe kerülnek. Míg eddig az ikonok univerzális jelentése segítette a kétoldalú kapcsolatot – még ha a floppy ikon fölé ki is írta a rendszer, hogy Save vagy Mentés -, ezentúl nem csupán szavakat és rövid kifejezéseket, meg esetleg egy kézikönyvet kell megírni sok-sok nyelvre. Előbb meg kell ismerni a nyelvet, csak utána jöhet a programozás.

Ezen az úton azonban már jó ideje járnak a tech-vállalatok, a mi életünkben pedig olyan észrevétlenül hatol be a minket mindig figyelő technológia, hogy észre sem vesszük majd.