Nyakunkon a Mobile World Congress, lássuk, mire számíthatunk

Szűcs Ádám

Kevesebb mint egy hét van hátra a szokásos barcelonai mobilos világtalálkozó, a Mobile World Congress 2018 kezdetéig, a szakma pedig kellően bezsongott a dologtól. Nem azért, mert ezen az eseményen váltják meg a világot, vagy mert világraszóló újdonságokat mutatnak be – na jó, a Nokia új telefonjai, a Nokia 7 Plus és Nokia 1 például valószínűleg a korábbiakhoz hasonlóan most kerül bemutatásra, és a Samsuung Galaxy S9 is várhatóan most startol -, egyszerűen azért várjuk ezt az eseményt, mert jobban megértjük, hol tartunk, és merre halad az iparág.

A fejlődés logikus iránya és következményei ugyanis általában azok megtörténte után lesznek mindenki számára világosak. Egy ilyen konferencián viszont azt érezhetjük, hogy előre ráérzünk a következő évek változásaira.

A témák idén nyolc fő mag köré gyűlnek, ezeket pedig érdemes áttekinteni részletesebben:

Negyedik Ipari Forradalom

A 18. század óta eltelt egy kis idő, így az eredeti forradalom mára már egészen új értelmet nyer. A negyedik ipari forradalom, rövidítve 4IR már a fizikai, a digitális és a biológiai világot egyesíti, így lesz hatással az iparra és a mindennapokra is. A fogalom elég tág, ez alá tartozik az összes manapság izgalmas terület, az IoT, a mesterséges intelligencia, a robotika, a 3D nyomtatás, a nanotechnológia és a kvantumszámítógépek is.

Fontos azonban látni a jelentőségét a témakörnek: míg a digitális forradalom, vagyis a 80-as évek óta tartó, szinte minden játékszabályt megváltoztató folyamatot nevezik a harmadik ipari forradalomnak, ezek az új területek összességében épp akkora változást hoznak majd a világban a következő évtizedekben, amennyit a számítógépek hoztak a mai napig.

A Jövő Szolgáltatói

Itt valószínűleg sok szó esik majd az OTT, Over the Top tartalomszolgáltatókról, vagy a WhatsApp és WeChat-hez hasonló üzenetküldőkről, amik a szolgáltatók számára nem hoznak többletbevételt, viszont ugyanúgy használják az infrastruktúrát. Várhatóak olyan megoldások, amik megoldást hoznak a problémára, ha sikerül kitalálniuk, hogyan érezze úgy a végfelhasználó, hogy nyert a dologgal.

Hálózat

Valószínűleg az eddiginél is több szó esik majd az 5G-ről, azonban minden bizonnyal azt is számszerűsítik, mikorra terjedhet el reálisan az új szabvány világszerte. Addig pedig lesz még Gigabit LTE, Advanced LTE és hasonló boostolások.

A hálózatoknak azonban nem csak a sebességgel, de a késleltetéssel is fel kell készülniük a vezető nélküli autózás és IoT korszakára, ahol a folyamatos és azonnal adatkapcsolat kiemelt fontosságú lehet.

Digitális Felhasználó

Nem is lenne 2018, ha a fejlesztéseket nem ügyfélközpontú szemlélettel, az igények és a várható igények feltérképezésével, megjósolásával végeznék el. A Digitális Felhasználó egy ember, de mégsem az: nincs személyisége, neve, TAJ száma, legalábbis ezek már nem érdeklik a szolgáltatókat. Csakis a szokások, profilok és a Big Datában található információk az érdekesek.

További témakörök a konferencián: Tech a Közösségben, Tartalom és Média, Alkalmazott Mesterséges Intelligencia, Innováció. Amint izgalmas előadásokról hallunk tehát február 26 és március 1. között, beszámolunk róla.

Kérdése van?


Amennyiben a telekommunikációval kapcsolatos kérdése van, szeretne megismerni Bennünket, vagy segítségre van szüksége, írjon nekünk! Szívesen vesszük honlapunkkal, szolgáltatásainkkal kapcsolatos észrevételeit, javaslatait is.