Ahogy a magyar piacon kezdenek terjedni a gigabites otthoni (és céges) vonalak, úgy kezd el motoszkálni a fejekben egy különös gondolat. Hasonlít ahhoz, amit az iskolából kikerülve az első hónapokban érzünk az első munkahelyünkön: lehet, hogy a dolgok mégsem úgy működnek majd ezentúl, ahogyan vártuk? Megnyitották a pénzcsapot, de mikor tudjuk elkölteni ezt a pénzt, ha egész nap a munkahelyünkön vagyunk?

Egyre többen szembesülnek azzal, hogy noha 1000 megabitet, 125 megabájtot rendeltek másodpercenként – tehát egy DVD-nyi anyagnak le kell jönnie picit több mint fél perc alatt -, ez a sebesség mégsem tapasztalható a valóságban. A sebességmérő alkalmazások esetleg a felét sem mutatják annak, mint amire számítottak.

Ahogy elkezdünk utánaolvasni, rájövünk, hogy már nem elég megrendelni egy sebességet, és élvezni annak minden előnyét. Ilyen sebességnél ugyanis “gigabit-képessé” kell válni.

Mi a gigabit-képesség?

Korábban nem nagyon volt kérdés, hogy az eszközeink képesek lesznek-e feldolgozni azt a mennyiségű bitsort, amit az internetszolgáltatónkon keresztül kapunk. Egyszerűen fel sem merült, hogy olyan mennyiségben érkeznek a csomagok, amit nem vagyunk képesek befogadni, hiszen a szűk keresztmetszet általában a “fal másik oldalán” volt.

Vegyük a gigabites adatcsomag esetét. Ha direktben rákötjük a szolgáltatótól kapott kábelt a számítógépünkre, viszonylag magas értékeket mérhetünk. Csakhogy manapság mindenhol működik a háztartásban egy router, ami megosztja az internetelérést több eszköz között. Maga a router pedig nemcsak megosztja az erőforrásokat több készülék között, de maga is egy rakás számítást végez a bitek irányítása során, beleértve magát a routingot vagy a titkosítást is. Ezek mind csökkentik a tapasztalható sávszélességet. (Itt olvashatunk egy cikket arról, mi csökkentheti még a tapasztalt sebességet.)

A továbbiakban tegyük fel, hogy mi a gigabites vonalat vezeték nélkül szeretnénk kiélvezni, hiszen ez ma alapvető szükséglet. Újabb problémát okozhat ekkor, hogy egy átlagos “háztartási” router vezeték nélküli adattovábbítási lehetőségei bőven a gigabites adattovábbítás alatt vannak.

Sokan azt gondolják, hogy ha a router tudja a 802.11ac szabványt, akkor már készen is vagyunk. Hiszen ez a szabvány képes az elméleti 1300 Mbps-os adattovábbításra, míg a korábbi modellek, mondjuk a 802.11n routerek még csak 450 Mbps-ot tudtak. Ezek szerint elég, ha vásárolunk egy 802.11ac-s készüléket?

Nem, sajnos ez nem ilyen egyszerű.

Egyrészt azért, mert noha a router portjai képesek lehetnek az ilyen adattovábbításra, a bennük dolgozó processzorok nem feltétlenül. Ha pedig dual band-es eszközről beszélünk, a 2,4 GHz-es csatornán ne is próbálkozzunk, az a közelébe sem jut a kívánt sávszélességnek. Mindenképp az 5 GHz-es csatornára csatlakozzunk.

Másrészt nem csak a routernek kell késznek lenni a gigabitre, hanem a fogadó oldalnak – számítógépnek, telefonnak, tabletnek – is. És itt sem vagyunk meg azzal, hogy ha 802.11ac kompatibilis a wifi chip az eszközünkben, akkor hasítani fog az 1300 Mbps. Az Apple-nek is volt olyan telefonja, amiben ugyan 802.11ac-s chip található, a wifis adatátvitel elméleti maximuma 433 Mbps-nál állapodott meg.

További probléma lehet a router által lefedett szórási terület. Az 5 GHz-es frekvencián továbbított adatok hatótávolsága kisebb, mint a korábbi 2,4 GHz-es megoldásnak, így egy 100 négyzetméteres családi ház, vasbeton födémmel már képes kifogni egy középkategóriás, három antennás routeren is. Lehet olyan helyiség a lakásban, ahol minimális sávszélességet mérünk, vagy egyáltalán semmit, hacsak nem telepítünk jelerősítőket körbe a falakra (nagy házaknál érdemes eleve jelerősítőkkel csomagolt routert vásárolni).

Láthatjuk tehát: gigabitképesnek lenni nem könnyű. Sokszor beruházást jelent annak, aki egyébként örül, hogy a hazai piacon egyre olcsóbban hozzáférhet a korábban legfeljebb sci-fibe illő sebességnek. Pedig hosszú az út addig, amíg ezt láthatjuk:

Kép forrása: Sppedtest.net

Pedig a fenti képen nekünk nem is a letöltési sebesség, sokkal inkább a feltöltési bitráta és a ping érték okoz némi technológiai jellegű nyaki bizsergést.