Volvo esettanulmány


A Volvo 2009-ben kereste meg a SciamuSt, azzal, hogy világítsa át és optimalizálja mind a vezetékes, mind a mobil távközlési infrastruktúráját a budapesti központban és a vidéki telephelyeken egyaránt.

Az ügyfél

Az 1927-ben alapított Volvo a világ egyik legnagyobb nehéztehergépjármű- és dízelmotorgyártója. A Volvo csoport teljes körű, igényre szabott finanszírozási, lízing-, biztosítási és szervizmegoldásokat nyújt, valamint a városi közlekedésben használható szállítási rendszereket biztosít.

Probléma

A Volvo 2009-ben kereste meg a SciamuS-t, azzal, hogy világítsa át és optimalizálja mind a vezetékes, mind a mobil távközlési infrastruktúráját a budapesti központban és a vidéki telephelyeken egyaránt.

A SciamuS a megtakarítási részesedésért, vagyis sikerdíjas konstrukcióban vállalta a projektet.

Elemzés és Javaslatok

A SciamuS által készített elemzés azt mutatta, hogy:

  • a Volvo Hungária odafigyel a költségekre, így telefonköltsége a magyar átlag alatt van,
  • a mobil költségek dominálnak,
  • a vezetékes hangköltség szintén jelentősebb összeget emészt fel,
  • a vezetékes vonalakon a teljes forgalom 40%-át nemzetközi forgalom tesz ki,
  • a mobil infrastruktúrán is jelentős arányt képvisel a Roaming és a nemzetközi hívás,
  • a lengyelországi központi beszerzés által igénybevett szolgáltatások költsége jóval a magyar piaci ár felett van.

Bevezetés

A SciamuS másfél hónap alatt elvégezte a jelentésben összegyűjtött változtatási javaslatokat:

  • az aktuális szolgáltatói szerződések felbontása,
  • új szerződés megkötése, bizonyos esetekben versenyeztetéssel,
  • felesleges előfizetések felmondása,
  • vezetékes vonalak racionalizálása,
  • GSM adapterek optimalizálása,
  • a mobil adatcsomagok rendbetétele,
  • új belső szabályozás készítése.

Eredmények és Konklúzió

A projekt végrehajtásának idejét jelentősen rövidíti, ha az ügyfelet képviselő kollégák figyelemmel kísérik a folyamatokat és a kért adatokat, információkat a meghatározott határidőre rendelkezésünkre bocsátják. A Volvo esetében az együttműködés kiemelkedően professzionális volt.

Bizonyos költségek csökkentésére nem nyílik lehetőségünk, még akkor sem, ha pontosan tudjuk és látjuk, hogy hogyan lehetne kevesebbért… A Volvo esetében ez az anyacég által nemzetközi szerződéssel megrendelt bérelt vonali hálózatot érintette. Lényeges, hogy bár sok nemzetközi cég központilag intézi a beszerzéseket, ezek nem minden esetben jelentenek jobb árat, illetve megtakarítást. Sok esetben, például telekommunikációs költségek esetén is,  országonként igen eltérő árak, csomagok, feltételek érhetőek el, így érdemes itthonról intézni a beszerzést. Ennek hatékonyságát növeli, ha figyelemmel kísérjük a hazai szokásokat, a pályáztatás során figyelembe vesszük az ország specifikus folyamatokat, törvényeket, illetve egy független tanácsadó céget bízunk meg ennek menedzselésével.

Átlagos megtakarítás 30%.

Kérdése van?


Amennyiben a telekommunikációval kapcsolatos kérdése van, szeretne megismerni Bennünket, vagy segítségre van szüksége, írjon nekünk! Szívesen vesszük honlapunkkal, szolgáltatásainkkal kapcsolatos észrevételeit, javaslatait is.