Kapcsolódó bejegyzések

IoT érthetően – Mi az az Internet of Things?
IoT érthetően címmel posztsorozatot indítunk, egyszerre két okból. Az egyik ok, hogy úgy látjuk, a téma sok helyen ad okot félreértésre, és noha az olvasók egyik fele tisztában van ezen iparág minden rezdülésével, a nagyobb többségnek teljesen ismeretlen terület a “Dolgok Internete”. A másik ok, hogy szerintünk egy olyan területről van szó, amiben óriási potenciál van,

Tényleg veszélyes a Huawei?
2018 után 2019-ben is fő téma a Huawei, és általában a kínai és orosz gyártók által biztosított eszközök kiberbiztonsága, illetve veszélyei a nyugati országokra nézve. Már 2012-ban is azzal vádolták a kínai céget, hogy kémkedést hajtanak végre az USA-ban, és mindössze egy éve, hogy az USA hírszerzése azt állította, “nem tudja javasolni”, hogy az Egyesült