Az iOS és az Android között sok különbséget találni, a platform nyitottsága/zártsága lenne talán az első, amit egy átlagos felhasználó megemlítene. Pedig van egy olyan tulajdonságuk, ami annyira eltér, hogy úgy érezzük, mintha egy almát hasonlítanánk össze egy szobabiciklivel. Ez pedig az operációs rendszerek diffúziója, az adaptációs ráta. Az a görbe, ami megmutatja, hogy a legújabb rendszert a felhasználók hány százaléka töltötte le. Íme, a különbség:

Az ábra ugyan az iOS 8-at állítja szembe az Android 5-tel, de a tapasztalat azt mutatja, hogy ez a két görbe a sokadik verziófrissítés után is nagyjából ugyanígy néz ki. Egy új iOS nagyon gyorsan elkezd terjedni, majd a terjedés lassul, de nagyjából nyolc hónap után a világban található készülékek 80%-án már fent van. A második legelterjedtebb rendszer mindig az előző, és ez a két verzió le is fedi az eszközök 98%-át:

(forrás: Apple.com)

Ezzel szemben az Android új rendszerei egy egészen más görbe mentén terjednek, egész más ütemben. Nyolc hónap után – amikor az iOS már elérte a 80%-ot – az új Android még csak a 10%-os határt lépi át.

Nézzük, hogy néz most ez ki a legfrissebb rendszereknél. Az Android Oreót, a 8.0-ás verziót augusztus 21-én adták ki, egy hónappal ezelőtt, és noha nem ismerjük a letöltési adatokat, de azt tudjuk: az elődje jelenleg 12,3%-on áll. A 2015-ben kiadott Marshmallow a készülékek egyharmadán található. Az iOS 11 szeptember 19-én jelent meg, mindenki által letölthető formában. 24 óra alatt azonban ez a verzió a készülékek több mint 10%-ra “mászott fel”, az elődje pedig ennél is gyorsabb volt: egy nap alatt 14,45%-ot ért el.

Az Apple operációs rendszere 24 óra alatt jobb eredményre képes, mint az Android közel egy év alatt.

Mit jelent ez? Egyrészt azt, hogy az Android-felhasználók többsége nem a legújabb biztonsági rendszereket használják, a készülékük sérülékenyebb. Másrészt pedig a fejlesztőknek is nehéz az optimalizálás: szeretnék kihasználni a legújabb rendszer képességeit, miközben tudják, hogy ezzel csupán a felhasználók kis töredékét érik majd el. Még akkor is igaz ez, ha rengeteg embert jelent, hiszen az Android piaci részesedése körülbelül 85% és nő, az iOS-é 14% és csökken (a 85 százalék 12,3 százaléka nagyjából ugyanannyi, mint a 14 százalék 80 százaléka, tehát nyolc hónappal a megjelenésük után ugyanannyi ember telefonján fut a legutóbbi operációs rendszer mindkét tábor esetében).

Miért alakult ez így?

A különbség éppen abból adódik, hogy az Apple zárt rendszerként gondol a saját fejlesztéséről: maguk gyártják a hardvereket, az iPhone-t és az iPadeket, amiknek egyébként a nyereségük nagy részét is köszönhetik. Amikor kiadnak egy frissítést, az az összes készüléken egyszerre bukkan fel lehetőségként, és rendszeresen figyelmezteti is a felhasználókat, akiknek csupán egy gombot kell megnyomniuk, és megtörténik az update.

Az Android azonban fragmentált. A Nexus telefonok esetében a képlet hasonló, mint az Apple telefonjainál: a hardver és a szoftver gyártója ugyanaz, nem áll a Google és a végfelhasználó között egy harmadik cég. A Google azonban számtalan hardvergyártónak kínálja fel lehetőségként, hogy használják az operációs rendszert, ezek a gyártók pedig sokszor módosított Androidot telepítenek az eszközökre, így egy-egy frissítésnél az összes gyártónak el kell fogadnia a frissítést, és ezt elérhetővé kell tenniük a vásárlóiknak.

Itt újabb problémaként merül fel, hogy az Android-készülékek teljesítménybeli szórása sokkal nagyobb, mint amit az iPhone-ok esetében tapasztalunk: vannak olcsó és lassú, valamint drága és gyors telefonok. Ez pedig azt okozza, hogy nem feltétlenül minden forgalomban lévő eszköz megfelelő az újabb rendszerek futtatására probléma nélkül.

A címben megfogalmazott kérdés tehát a rendszerbe kódolt, és amíg az Android üzleti modellje így épül fel, addig nem is várható változás. Nyolc hónap múlva az iOS 11 majd 80%-os eredményt ér majd el, míg az Android 8-as verziója, az Oreo várhatóan épp átlépi a tízet.