IoT érthetően című posztsorozatunk első részében arra kerestük a válasz, mi is a Dolgok Internete. A második részben elgondolkozunk, mire is jó nekünk az új technológia, az új hálózat, és meddig nyújtózkodhatunk jelenlegi tudásunk szerint.

Lássunk egy hétköznapi példát.

Vezető tanácsadónk, Erik rendszeresen fut és bringázik. A testedzéseit pedig pontosan követi, természetesen okoskütyükkel: okosórát és kerékpárkompjutert használ. Mivel Eriket nagyon érdekli, hogyan fejlődik az edzései során, többféle szenzort csatlakoztat vezeték nélkül az órájához vagy kompjuteréhez. Hogy lássa, pontosan mennyit teker, pedálfrekvencia érzékelőt használ. Ha futásnál a lépésfrekvencia és lépéstávolság mellett azt is látni szeretné, mennyi időt tölt a lába a talajon, lábszenzort csatol fel.

Mi is történik itt?

A szenzorok önmagukban nem képesek adatok megosztására: mindössze két eszközzel vannak kapcsolatban, az okosórával és a kerékpárkomputerrel. Ezek az eszközök fogadják az adatokat, képesek lehetnek ezek feldolgozására is, de továbbra sem rendelkeznek a megfelelő eszközökkel arra, hogy az adatokat szinkronizálják az interneten keresztül. Ők az okostelefonnal lépnek kapcsolatba, és végül ez az eszköz kapcsolódik a felhőhöz.

Amikor az IoT-ról beszélünk, azt gondoljuk, hogy minden egyes kütyü közvetlenül áll kapcsolatban az internettel, ezen keresztül egymással. Ez azonban tévedés, ugyanis sok esetben az eszköz egy másik eszközzel áll kapcsolatban, és a másik eszköz van kapcsolatban az Internettel. Több lépcsőn keresztül jut el tehát az adat a végső helyére, sokszor csak egyetlen eszköz kapcsolódik távoli kiszolgálóhoz, mégis megvalósul az Internet of Things.

Vannak, akik szerint ez felesleges kütyümánia, és Erik jobban tenné, ha csak egyszerűen futna néhány kört, és nem törődne ilyen sokat az adatokkal. Lehet.

Azonban az Internet of Thingsnek vannak ennél fontosabb felhasználási módjai is, amik az emberek életminőségét javíthatja, vagy épp a bolygónk fenntarthatóságát növelheti.

Tegyük fel, hogy vezető tanácsadónk, Erik felhagy a telekommunikációs tanácsadással, és vesz egy hatalmas nyájat. Vagy csordát, ahogy tetszik. Erik szeretné megszámolni, hogy megvan-e mindegyik állat a mezőn, de valahogy mindig elvéti a számolást száztizenhárom körül. Ezért minden egyes állatra egy GPS-es SIM-kártyás nyakörvet tesz, így megoldja a problémát: nem csak azt látja, hány juh található a nyájban, de hogy az egyes állatok merre vannak, a legelő mely részeit használják, és persze azt is gyorsan észreveszi, ha elvisz néhányat a farkas.

Kell-e trágyázni, illetve öntözni a mezőt? Erre általában „igen” vagy „nem” a válasz, de az Internet of Things korában azt is láthatjuk, ha egyes földek szárazak, mások azonban még elegendő nedvességet tartalmaznak. Ehhez nedvesség-érzékelőket kell kirakni, hálózatban mondjuk 50 méterenként, és ezek alapján csak ott öntözni, ahol kell.

Miért nem tartunk még itt? Mert drága? Részben, igen. De nem csak ez a baj: a kütyüket ugyanis tölteni kell, hetente-kéthetente. Ezt pedig már nehezen tudjuk megtenni a mezőn. Erre is van, lesz megoldás, és most ezt kell megoldani, hogy az IoT forradalom igazán beinduljon.

Onnantól szabad lehet a fantáziánk. Akkor már csak arra kell majd ügyelnünk, hogy a nagy szárnyalás közepette a Nagy Testvérnek ne mi magunk nyissuk meg a lehetőségeket.

Kép forrása: Business Insider