Mit tegyünk, ha a beosztottunk több százezres telefonszámlát hoz össze?

Salamon Éva

Megesik. Bár ez nyilván nem vigasztal senkit.

Bozóki Imre például mozdonyvezető, és szeret pecázni. Egy alkalommal “minőségi” horgászvideókat kezdett el nézni, de a hónap végén rájött, hogy ez nem volt jó ötlet. 219 ezer forintos számla érkezett a vasúttársasághoz, mivel a 2 gigabájtos adatforgalmi keretét túllépte, és végül 3,5 gigabájtot használt.

Imre nagyon sajnálta. És a vasutas szakszervezet is, hogy olyan szerződést kötött a dolgozónak, ami az adattúllépés esetén ilyen szankciókat helyez kilátásba.

Ritka eset? Persze.

Az azonban egyáltalán nem ritka, hogy egy vállalat olyan szerződéseket köt a mobilszolgáltatókkal, amiknek nem feltétlenül ismeri minden kimenetelét, és évek múlva jön rá, hogy nem ezt akarta volna.

Még gyakoribb, hogy olyan szerződéseket kötnek a cégek, amik kedvezőtlenek számukra, de nem is tudnak róla. Ha nem tudják, milyen feltételeket lehet tárgyalások útján, már az elején megszabni, belemennek a problémás zsákutcákba.

Imre végül megúszta, először felére, majd 3700 forintra mérsékelték a túlfogyasztás ellentételezését. De a vasutas szakszervezetnek javasoljuk, hogy legközelebb már a szerződések megkötése előtt keressenek meg minket. Azért vagyunk, hogy a legjobb feltételeket alkudjuk ki a megrendelőknek, és hogy be is tartassuk ezeket a feltételeket, hónapról hónapra.

forrás: http://index.hu/mindekozben/poszt/2016/07/27/imre_horgaszvideokat_nezett_219_ezres_szamlat_kapott/

Kérdése van?


Amennyiben a telekommunikációval kapcsolatos kérdése van, szeretne megismerni Bennünket, vagy segítségre van szüksége, írjon nekünk! Szívesen vesszük honlapunkkal, szolgáltatásainkkal kapcsolatos észrevételeit, javaslatait is.