Megszűnik a kék szám, és ezért a mobilszolgáltatók a felelősek

Nagy Koppány
Nagy Koppány

A kék számok mindig is egy sajátos képződményként voltak jelen a piacon. Szembesültünk vele, hogy a +36-40-nel kezdődő hívószámokra volt, hogy úgy is hivatkoztak, mint „burkoltan emelt díjas számokra”, hiszen bár azzal a céllal jöttek létre, hogy a hívó félnek kevesebbet kelljen fizetni, a végén bizonyos esetekben mégis többet kellett.

A kék számokat (más néven osztott díjas hívás szolgáltatást) ugyanis annak idején a vezetékes hálózatokra vezették be világszerte, hogy a hívó fél számára – a lokációtól függetlenül – csak a helyi tarifának megfelelő forgalmi összeget számlázhassanak ki. A motiváció egyértelmű volt: a kék számot üzemeltető hívott fél úgy próbált ügyfeleinek kedvezni, hogy a helyi és távolsági hívások tarifa különbségéből eredő többletköltséget átvállalta.

Ezentúl ez nem lehetséges. Az NMHH indoklása szerint ennek „legfőbb oka az, hogy a hatályos szabályozás ellenére ugyanis az előírás szerinti – a hívó és a hívott előfizető között – osztott díjas hívás teljes díját a szolgáltató sokszor a hívó előfizetőkre hárította, a többfordulós szolgáltatói egyeztetések pedig eredménytelennek bizonyultak”.

Bár az egyeztetésekről bővebb információval nem rendelkezünk, a SciamuS több éves tapasztalata alapján biztosak vagyunk abban, hogy az NMHH-nak benyújtott panaszok túlnyomó része a T-Mobile és a Vodafone előfizetőktől származik.

Az általunk elemzett több ezer telefonszámlán ugyanis egyértelműen látható, hogy míg a vezetékes szolgáltatók helyi hívás tarifával számlázzák a kék szám hívásokat, addig a mobilszolgáltatóknál a helyi hívás tarifa nem értelmezett.

A szolgáltatók ezért sajátosan értelmezik az osztott díj fogalmát, és a kék szám hívás díját az alábbi percdíjon számlázzák,

ezeket az árakat jellemzően nem a szerződés, hanem a szolgáltató ÁSZF-e szabályozza:

  • Telenor: jellemzően a tarifatáblázatban meghatározott vezetékes irányú hívás díja (azaz ugyanannyi, mint bármely más vezetékes szám)
  • T-Mobile: 33,60 Ft + ÁFA
  • Vodafone: 38,58 Ft + ÁFA

Jól látható a probléma: az általánosan elérhető percdíjak a különböző publikus és egyedi tarifákban a fentieknél kivétel nélkül alacsonyabbak a belföldi mobil- és vezetékes irányú percdíj nem ritkán 10 Ft alatti, az elvileg kedvezményt jelentő kék számok után tehát az előfizető ezekben az esetekben többet – akár négyszeres díjat – fizetett. És ezek a percdíjak még nem tartalmazzák a hívott fél költségeit.

Nem meglepő tehát, hogy az előfizetők panasszal éltek, amelynek – az NMHH tájékoztatása szerint – sikertelen egyeztetéseket követően az lett az eredménye, hogy a világon elterjedt szolgáltatást itthon két éven belül teljesen megszüntetik. Igényelni ilyen számot ma már nem lehet, 2016. június 30. után pedig ezen számok vagy megszűnnek, vagy zöld (azaz ingyenesen hívható) szolgáltatássá módosulnak legfeljebb 2017. december 31-ig, az előfizető kívánsága szerint.

A SciamuS szakértői tanácsadással támogatja azon vállalkozásokat, amelyeket a kékszám-szolgáltatás megszüntetése érint. Amennyiben Önnek is van kérdése, vagy segítségre lenne szüksége, keresse bizalommal kollégáinkat.

Kérdése van?


Amennyiben a telekommunikációval kapcsolatos kérdése van, szeretne megismerni Bennünket, vagy segítségre van szüksége, írjon nekünk! Szívesen vesszük honlapunkkal, szolgáltatásainkkal kapcsolatos észrevételeit, javaslatait is.