Tari Zsuzsanna

irodavezető

Szervezni, adminisztrálni kifejezetten szeretek, ebben is számít rám leginkább a SciamuS, de ha valaminek utána kell járni, ki kell deríteni, az sem okoz gondot.
Tari Zsuzsanna

Több mint tíz éve csatlakoztam a SciamuS csapatához. Kezdetben főleg projekt asszisztensi feladataim voltak, mára ez jelentősen átalakult, és túlnyomórészt irodavezetői teendőkkel foglalkozom. Minden területhez van egy kis kapcsolódásom, adminisztratív teendőim mellett szívesen végzek pénzügyi feladatokat, szervezek rendezvényeket, de az sem idegen számomra, ha a projekt sikeressége érdekében papírszámlákat kell átguberálnom.

Kereskedelmi végzettségemet kiegészítve a közelmúltban szereztem meg közgazdasági diplomámat is. Korábban elsősorban olyan cégeknél dolgoztam, ahol egy teljes kereskedelmi folyamatot kellett az elejétől kezdve a végéig menedzselnem. Mind a mai napig az itt megszerzett tapasztalatokat hasznosítom, fejlesztem, valamint adom tovább. Munkatársaim nélkülözhetetlennek tartanak.

Kérdése van?


Amennyiben a telekommunikációval kapcsolatos kérdése van, szeretne megismerni Bennünket, vagy segítségre van szüksége, írjon nekünk! Szívesen vesszük honlapunkkal, szolgáltatásainkkal kapcsolatos észrevételeit, javaslatait is.