Mobil összekapcsolási díj

Nagy Koppány
Nagy Koppány

Sok félrevezető – elemzést és szaktudást nélkülöző – téves következtetés és információ is napvilágra került a mobil összekapcsolási díkaról. Lássuk először is a tényeket!

TÉNYEK
2014. decemberében jelentette be az NHMM, hogy a mobil hívásvégződtetési díjat a negyedére kívánja csökkenteni, majd 2015 márciusában érkezett a bejelentés, mely szerint április 1-től a nettó végződtetési díj percenként 1,71 forint lesz.

Az Európai Parlament nem titkolt célja, hogy a végződtetési díjak egyszer megszűnjenek, amivel majd az egyesült államokbeli helyzethez hasonló áll elő.

Végződtetési díjak 2015

A fenti árcsökkenés a szolgáltatók közötti hívás végződtetési díjakra vonatkozik. Jelenleg itthon az SMS díjak nincsenek szabályozva.

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY
A SciamuS szakértői véleménye, hogy a végződtetési díjak csökkentése nem lesz jelentős hatással a piaci trendekre, illetve a tarifákra.

Indoklás: A végződtetési díjak ma sem játszanak jelentős szerepet a szolgáltatók költségvetésében, hiszen általánosságban elmondható, hogy hosszabb távon a végződtetési díjakból származó átlagos bevétel és kiadás összege a nullához közelít. Figyelembe véve, hogy egy szolgáltató hálózatába irányuló hívások mennyisége megegyezik a hálózatból kimenő hívások mennyiségével (egyszerűbben: országos átlagban igaz, hogy ugyanannyit hívok én, mint amennyit engem hívnak), a végződtetési díjakból származó bevételek és kiadások megegyeznek. Ehhez hozzá kell tenni, hogy ez a trend a belföldi mobilszolgáltatók közötti hívások esetén igaz, hiszen a vezetékes irányú, illetve a nemzetközi hívások végződtetési díjai különbözhetnek ettől, nem szimmetrikus díjszabásra épülnek, azonban ezen irányú hívások mértéke országos átlagban 20% alatti.

Változást jelenthet a végződtetési díjak csökkenése az úgynevezett direkt bekötés, vagy GSM adapter szolgáltatások piacán, mert a vezetékes hálózatból indított mobil irányú hívások díjai csökkenhetnek.

Indoklás: Jelenleg a vezetékes szolgáltatók jelentősen magasabb végződtetési díjat fizetnek a mobil szolgáltatóknak, mint viszont. Ezért tapasztaljuk azt, hogy a vezetékes hálózatból indított mobilirányú hívások díjai nagyon magasak, míg a visszirány ennek töredéke. Ennek elkerülése érdekében a nagyfelhasználók (vállalatok) ma alternatív megoldásokat használnak ilyen irányú hívások lebonyolítására (GSM adapter, direkt bekötés), így csökkentve a költségüket. Azonban ezen szolgáltatásokra nem igaz az a megállapítás, hogy a kimenő és a bejövő forgalom mennyisége megegyezne, hiszen ezeken jellemzően csak kimenő irányú forgalom keletkezik, így a választott szolgáltatónak költsége keletkezik a többi szolgáltató irányába, amelyet magasabb percdíj biztosításával kompenzál. Most viszont, hogy az összekapcsolási díj ilyen mértékben csökken, a vezetékes szolgáltatók csökkenthetik a mobilirányú hívások percdíját, így szerezve vissza az elvesztett piaci részesedés egy darabkáját, hogy nagyobb bevételre tehessenek szert, ezzel csökkentve a direkt bekötés és GSM adapter használók számát.

Továbbra is a legnagyobb gondot az SMS végződtetési díjának szabályozatlansága okozza.

Indoklás: A szolgáltatók még évekkel ezelőtt megállapodtak és azóta mindhárom hazai szolgáltató 14,40 forintot kér egy belföldi SMS végződtetésre, annak ellenére, hogy a tényleges önköltség ennek a töredéke. Míg más európai országokban az SMS esetében is hasonlóan (nullszaldós végződtetési díj tranzakciókkal) számolnak a szolgáltatók, és így – a speciális felhasználástól eltekintve – kedvezőbb végfelhasználói áron kínálják a szolgáltatást, addig itthon a szolgáltatók ezen bevételtől nem kívánnak elesni. Álláspontjukat azzal támasztják alá, hogy az SMS végződtetési díját az NMHH nem szabályozza.
Ez a lakossági szektor számára sem kedvező, azonban könnyen találhatóak más, forgalmi díj mentes alternatív szolgáltatások (Whatsapp, Viber, Skype, Facetime, Facebook, Hangouts stb.), amelyekkel az SMS költség leszorítható (feltételezve, hogy a felhasználó rendelkezik mobil internet csomaggal). A vállalati szektorban azonban az SMS nem minden esetben helyettesíthető alternatív, internetes megoldásokkal, gondoljuk csak pl. a banktól kapott ideiglenes jelszavakra, vásárlási tájékoztatókra, járművekbe épített biztonsági rendszerekre, vagy mobil parkolásra. Ilyen, úgynevezett tömeges SMS szolgáltatásra pedig nem érdeke egyetlen szolgáltatónak sem kedvezőbb díjat adni a fent írtnál, hiszen az egyirányú forgalom miatt ez számukra veszteséges lenne.
Emiatt az ügyfelek által fizetett SMS díjak nem fognak csökkeni, illetve a fenti díj alá menni, ameddig a mostani szabályozás nélküli állapot fennáll.

A végződtetési díjaknál lényegesen nagyobb hatása van a távközlési adónak.

Indoklás: Ez magasabb mértékű, mint az új végződtetési díj, illetve egyértelműen csak kiadás származik belőle, bevétel nem.

Lényeges változás várható akkor is, ha az EU roaming szabályozása változik.
Nem feledkezhetünk meg az Európai Unió szándékáról, amely az unión belüli roaming eltörlését tűzte ki célul. Amikor ez ténylegesen bekövetkezik, alapjaiban változtatja majd meg a piacot, hogy bármely más uniós szolgáltató szolgáltatásai is hasonló feltételekkel igénybe vehetjük majd itthon. Ennek várható hatásairól részletesebb tájékoztatást később adunk.

HÍR(ESZETLÉS)EK, TÉVEDÉSEK, CÁFOLATOK
A médiában az alábbi híreket hallhattuk, olvashattuk, amelyeket azonban a fent leírtak alapján cáfolunk.

„A szervezetnél úgy vélik, hogy az alacsony hívásvégződtetési díjak elsősorban az elmúlt években megjelent, korlátlan perceket és SMS-eket tartalmazó flatrate tarifák terjedését segítheti majd elő, hiszen ezeket áprilistól jóval gazdaságosabb lesz fenntartani, különösen azon szolgáltatóknak, akiknek a hálózatukból nagy forgalom irányul a partnerhálózatok irányába.” (hwsw, Áprilistól alacsonyabb a percdíj – a szolgáltatóknak, 2015.03.18.)

Cáfolat, pontosítás: Egyrészt, ahogy írtuk a végződtetési díjak ma sem játszanak észrevehető szerepet a tarifák alakulásában. Másrészt pedig a szolgáltatók biztosan nem érdekeltek átalánydíjas (forgalmi díj nélküli tarifák esetében) a nagyobb forgalomra való ösztönzésben, hiszen nekik adófizetési kötelezettségük van minden megkezdett perc és elküldött SMS után. A nagyobb forgalom tehát nagyobb kiadást jelent változatlan (átalánydíjas) bevétel mellett.

„A Magyar Telekomnak jobban fog fájni ez a díjcsökkentés, mint a többi szolgáltatónak, pusztán azért, mert több előfizetőjük van, tehát valószínűleg több hívás végződik a hálózatán.” (Index, Jöhet az átalánydíjas mobiltelefonálás, 2015.03.18.)

Cáfolat, pontosítás: Igaz, hogy a végződtetési díjak miatt keletkezett legnagyobb bevételkiesés valóban a Magyar Telekomnál várható, hiszen náluk végződik a legtöbb hívás. Azonban az éremnek van egy másik oldala is, mégpedig az a kiadás, amelyet szintén a Magyar Telekom farag le a legnagyobb mértékben, hiszen a legtöbb kimenő forgalom is az ő hálózatukból indul. Így tehát, ahogy kifejtettük, a zéró összegű tranzakció minden szolgáltatót ugyanolyan mértékben érint, illetve nem érint.

„Viszont innentől eshetnek a percdíjak, több és olcsóbb lesz (illetve lehet) a korlátlan beszélgetést tartalmazó csomag …” (kiszamolo.hu, Mobil percdíj: közelebb a Kánaán. 2015.03.18.)

Cáfolat, pontosítás: A hívásvégződtetési díj változása nem érinti a felhasználókat és az általuk igénybe vett szolgáltatásokat, ugyanis nagykereskedelmi díjról van szó, amit a szolgáltatók egymásnak fizetnek. A végződtetési díjak csökkenésével csökken az emiatt keletkezett kiadás, de az ebből származó bevétel is.

Amennyiben bármilyen kérdése van akár a fentiekkel, vagy más telekommunikációs témában, keressen minket!

Kérdése van?


Amennyiben a telekommunikációval kapcsolatos kérdése van, szeretne megismerni Bennünket, vagy segítségre van szüksége, írjon nekünk! Szívesen vesszük honlapunkkal, szolgáltatásainkkal kapcsolatos észrevételeit, javaslatait is.